Rólunk

Üdv Nektek!

Kis Gabi vagyok, cukrász. A Menylegény nem egyszemélyes vállalásom, az egész családom részt vesz benne valamilyen formában. Kezdjük mindjárt a név választással. 2017-ben volt az esküvőnk a második férjemmel (a továbbiakban csak az Uramként vagy Drága Férjemként fogok rá hivatkozni 😁 ). Kis esküvőnk volt, a két lányom, a szűk család, pár barát vett részt rajta, és akkor még a pocakomban a Legkisebb. A Legidősebb rendkívül kreatív, a tortán lévő cukor (vagy marcipán, ki emlékszik már?) figurákból összeépített egy alakot, lefotózta, és ellátta a következő felirattal: "#Menylegény#egységben az erő". Amikor közeledett a cukrász vizsga, már erősen éreztem, hogy szeretnék majd egy helyet, ahol finom kávét lehet inni, és hozzá illő süteményt majszolni, és amely munkát biztosít a családomnak. Eszembe jutott a fent említett szlogen, és biztos voltam benne, hogy ezt fel fogom használni… Persze egy műhely/vendéglátó egység létrehozása nem kevés pénzbe kerül, így ez egyelőre várat magára. Én hiszek benne, hogy nekünk előbb-utóbb sikerül. És... valahol el kell kezdeni... 😉

A sütéshez való vonzódásom már általános iskolás koromban megnyilvánult, Anyukámnak sütöttem először tortát a születésnapjára. A piskóta nem jött fel eléggé, duplán kellett sütnöm, a grízes krém nem szilárdult meg rendesen, cserébe nagyon édes volt, vajas és vaníliás. Ez akár egy ígéretes cukrász karrier kezdete is lehetett volna, de a lovak iránti szenvedélyem akkor még erősebbnek bizonyult. Amikor megszülettek a nagylányok, ismét előkerült a habverő és a fakanál. A családban a születésnapi tortákat én csináltam rendszerint, és ha nem is lett mindegyik szép, legalább finom volt. Aztán elváltam, egy irodában dolgoztam és a sütés ismét háttérbe szorult. A Legkisebb születésekor örömmel vettem be ismét a konyhát, volt kovászom, sütöttem kenyeret, kalácsot, sütit, tortát… Aztán jött a Covid, amikor ennek a tudásnak még nagyobb hasznát vettem. S ha azt hinné valaki, hogy itt végre már leesett a tantusz, hát nem. A GYES után ismét egy irodában találtam magam, három évvel később pedig 40+-osként állás nélkül maradtam, kiégve (ismerős?)… Menekültem a konyhába. Ekkor már kapizsgáltam, hogy ez nekem valamiféle terápia, nem telt bele sok idő és megérett bennem az elhatározás, én ezt akarom csinálni… Kapóra jött a cukrász képzés, amúgy is tervben volt, csak főállás mellett, kisgyerekkel elég nehéz lett volna kivitelezni… Mivel elhelyezkedni nem sikerült, némi gondolkodás után úgy döntöttünk, vágjak bele. A család egy idő után már csak azt vette észre, hogy szinte nincs olyan időpont a nap folyamán, amikor a konyhán kívül tartózkodom… Minél többet tanultam, annál biztosabban éreztem, hogy most végre a helyemen vagyok. A képzésen kívül is folyamatosan tanultam, 10 ezer videót megnéztem, új recepteket, technikákat próbáltam ki, eszközöket vettem, és csak sütöttem… A család pedig kreatívan segített például az új projektek kitalálásában, és természetesen a termékek tesztelésében is (eznagyonjólett, szerintemeztneerőltesd, úristenezisteni, anyanemáááá, jóleszez, pfujezundihogynézki, ilyetholnapiscsináljál, széééép, temostezkomoly, engeddeztel, stb.). Nagy kihívások, kudarcok, szeretem élmények, rengetek munkaóra. Imádtam. Imádom.

2019-ben kezdtem el írni a Kis Gabi Receptkönyvét, először blog, majd egy Facebook oldalon posztok formájában. A Menylegény ennek a modernebb, kibővített változata lesz (remélem 😅). Célom, hogy hozzá segítselek titeket újabb és újabb sikerélményekhez a konyhában, és hogy elvarázsoljátok a környezeteteket az általatok készült finomságokkal. Kalandra fel!

Jó sütést!